Mi évente egyszer készítünk bejglit, természetesen karácsonyra. Őszintén megvallva, számunkra ez az év legneuralgikusabb napja. A cél ugyanis a nagymama egykori mesefinom bejglije, amit én (KRM) ugye nem ismerhettem, de #fizikusaférjem Amerikában élő bátyja e-mailen megküldte nekünk az anyukájuk kézírásával egykoron készült, és hivatalosan egyetlen még fellelhető receptet. Csakhogy az ez alapján készülő bejglinek mindig kirepedt az oldala! Ezért kísérletezni kezdtünk. Hol ezt, hol azt, de valamit mindig változtattunk a leíráshoz képest. Ám a bejglink továbbra is mindig kirepedt. Aztán hosszú évek (évi kerek egy alkalommal történő) bejglisütései után az idén végre fel lettem világosítva, hogy a bejgli MINDENKINEK kireped. Mert ez az élet rendje. Teljesen fölösleges tehát harcolni ellene. Na jó, némi újítás azért megmaradt: csökkentettük a mák mennyiségét, illetve a töltelékhez kevert cukorból is visszavettünk.
A recept igazi érdekessége, hogy a bejgli tésztája NEM kelt tészta, hanem linzer, amit még csak nem is vajjal vagy margarinnal, hanem zsírral kell kikeverni. (Egyik évben megpróbáltuk lecserélni a zsírt, de meg is bántuk. Tényleg zsírral a jó!)
Nálunk a bejglisütés "kétemberes": én vagyok a tésztafelelős, a férjem a töltelékkészítő. Ö keni is fel a tölteléket, azután csavarom fel én a rudakat. Majd együtt figyeljük, hogy mikor reped meg. De mint mondtam, mindig megreped. Viszont most már végre tudjuk, hogy ez így törvényszerű. :)
Következzék hát a recept!
Hozzávalók:
Tészta 4 rúd bejglihez:
75 deka liszt,
25 deka disznózsír,
2 dl tejföl,
20 deka cukor,
2 tojás sárgája + még 1 tojássárga a kenéshez,
1 kávéskanál szódabikarbóna,
csipet só.
Töltelék 2-2 rúdhoz:
35 deka darált mák és 30 deka finomra(!) darált dió,
28-28 deka cukor a kétféle töltelékhez,
rudanként 5 deka mazsola (elhagyható; mi az egyik rúdba teszünk, a másikba nem, tekintettel a "mazsolaellenes" családtagokra),
a mákhoz 2 evőkanál sárgabaracklekvár,
a mákhoz kb 1,5 deci víz, a dióhoz ennek a fele, azaz kb 0,75 deci víz is kell még.
Elkészítés:
A linzertésztát meggyúrjuk a hozzávalókból. Alaposan össze kell dolgozni! Amikor már összeállt, én rögtön négyfelé szoktam venni, és a négy kis bucit még külön-külön gyúrom egy ideig, hogy biztosan jó legyen. Utána fóliába csomagolva berakom őket a mélyhűtőbe kb. negyed órára, de csak azért, hogy a tésztában a zsír kicsit visszakeményedhessen, mivel úgy könnyebb kinyújtani. Ha van rá idő, mehet a normál hűtőrészbe is, viszont ott értelemszerűen többet kell "pihennie".
A töltelék úgy készül, hogy egy-egy külön lábosban a cukrot elegyítjük a mákkal, illetve a dióval. A mákhoz lekvárt is adunk, és mind a kétféle töltelékhez még egy kis vizet is, fokozatosan adagolva. Kis lángon kevergetjük, de nem igazán kell "főzni": a cél, hogy jól kenhető, de még éppen nem folyós masszát nyerjünk. FIGYELEM: nem ám egyszerre készül a kétféle töltelék, hanem szépen egymás után! Mivel nagyon kell rá figyelni, ezt nem lehet "szimultán" csinálni - legalábbis szerintünk.
A tésztát #fizikusaférjem szintén fizikus bátyja szerint téglalap alakúra (sic!) kell kinyújtani, méghozzá az "aranymetszés arányait követve". A tölteléket langyosan érdemes rákenni (forrón semmiképp!). A mazsolát mi utólag szórjuk rá a már elegyengetett mák- illetve diókrém-rétegre. Utána picit behajtjuk a rövidebb széleket, hogy a rúd vége (is) szép legyen feltekerés után. Ezután feltekerjük, majd a bejglirudat átemeljük egy sütőpapírral bélelt tepsibe. A rudak közé is teszünk sütőpapírt, különben összenőnének egymással.
Lekenjük tojássárgájával, megszurkáljuk hurkapálcával (hogy legalább a teteje ne repedjen szét), és betoljuk a 190 fokos sütőbe. Kb. 40 perc alatt lesz kész.
